 |
|
 |
|
Számláló |
|
 |
|
 |
|
Összesen
     találatot kaptunk az oldal indítása óta: |
|
|
 |
|
 |
|
|  | | | | |
Üdvözöljük a Polgár Info portálján!
Kedves
Barátunk!
Kérem, olvassák el többször a következő szavakat: tisztesség, becsület, család,
gondoskodás, biztonság, szeretet, tudás, hit, haza,
hagyomány. Szavak, melyeket naponta hallunk rádióból, televízióból, olvasunk újságok hasábjain vagy az Interneten. Szavak,
melyek mellett már elsiklunk, továbblépünk és
helyettük egyre gyakrabban hallunk olyan kifejezéseket, mint megélhetés, számla, multikultúra, fogyasztás, reklám. Megéri lecserélni szókincsünket utóbbira?
Szerintünk tartsuk meg előbbieket, és töltsük fel valódi tartalommal, adjuk vissza a szavaknak eredeti jelentésüket, tegyük
magunkévá a bennük lévő érzéseket. Ezek a
szavak már több évszázada a mindenkori polgárságra vonatkozó meghatározások voltak, ezen csak a diktatúrák tudtak
változtatni, degradálni. A polgári réteg
szétrombolása mindig prioritást élvezett a zsarnokságok kialakulásakor, köszönhetően szervezetlenségüknek és a
kommunikáció hiányának. Mára azonban nem áll
akadály az információ megosztásában, ezért az előbbi hibát nem követheti el ez az értékes közösség, tehát éljünk vele! A Polgár Info azért hoztuk létre, hogy
összefogjuk a magyarság polgári értékeket valló közösségeit és egyéneit, hogy a lehető leggyorsabban megosszuk az
értékes információkat, hogy ötleteinkkel önzetlenül
segíthessük egymást, hogy a Polgár büszke lakója lehessen hazánknak és megtölthessük a
fenti szavakat tartalommal!
|
| | | | |
 |
|
 |
|
A polgármester leváltotta az elöljárót, a rendõrfõnök maga távozott Nyitrán |
|
 |
|
 |
|
A rendőrfőnök maga kérte felmentését személyes okokból, a városháza elöljáróját az egyre romló munkahelyi kapcsolatok miatt a polgármester váltotta le.
|
|
|
|
|
Írta: beikk Dátum: 2010. March 09. Tuesday, 12:37 (2 olvasás)
(Tovább... | 1184 betű van még | Megjegyzés? | Értékelés: 0)
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Konstantin Filozófus Egyetemnek új ötemeletes kollégiuma épül |
|
 |
|
 |
|
Az állami támogatással épülő diákotthon 20 millió eurós beruházás és 700 diák elszállásolását teszi majd lehetővé. Az ötemeletes épület a Zobor diákotthon közelében épül fel.
|
|
|
|
|
Írta: beikk Dátum: 2010. February 21. Sunday, 17:31 (4 olvasás)
(Tovább... | 1045 betű van még | Megjegyzés? | Értékelés: 0)
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Délibábos Hortobágy szlovákul és a szlovákok nyelvi sérelmeinek kárpótlása |
|
 |
|
 |
|
Egy nyitrai - hangulatosnak ígérkező - kulturális eseményen, egy operettgálán történt az eset, amiről Ladányi Lajos, a Zoboralja kulturális életét szervező társulás elnöke mesélt, elég keserűen, hiszen gazdag tapasztalatokkal rendelkezik arról, milyen nehéz a szórványban anyanyelvünket éltetni.
|
|
|
|
|
Írta: beikk Dátum: 2010. February 05. Friday, 14:46 (12 olvasás)
(Tovább... | 4023 betű van még | Megjegyzés? | Értékelés: 0)
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Jubilált a JuGyIK - megalakulása óta negyvenöt év telt el |
|
 |
|
 |
|
Negyvenöt éves idén a nyitrai magyar egyetemisták Juhász Gyula Ifjúsági Klubja, és hogy is ünnepelhetne másként, mint rendezvényekkel.
|
|
|
|
|
Írta: beikk Dátum: 2010. February 05. Friday, 10:50 (9 olvasás)
(Tovább... | 6792 betű van még | Megjegyzés? | Értékelés: 0)
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Nyitra vidéki népballadák: könyvbemutató |
|
 |
|
 |
|
November 30-án, hétfőn 10 órától a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen (Dráľovská 4, 106-os terem) mutatják be a Nyitra vidéki népballadák című kötetet, amelyet Liszka József szerkesztett, Arany A. László hagyatékából. A reprezentatív kötet Arany A. László születésének 100. évfordulója alkalmából jelent meg.
|
|
|
|
|
Írta: beikk Dátum: 2009. November 28. Saturday, 10:45 (29 olvasás)
(Tovább... | 2255 betű van még | Megjegyzés? | Értékelés: 0)
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Az ötvenéves nyitrai magyar pedagógusképzés szerves része a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék |
|
 |
|
 |
|
Az ötvenéves nyitrai magyar pedagógusképzésben jelentős szerepet játszik a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, ahol természetszerűleg a hallgatók pedagógusszakmára való felkészítése folyik.
|
|
|
|
|
Írta: beikk Dátum: 2009. November 23. Monday, 19:53 (40 olvasás)
(Tovább... | 4945 betű van még | Megjegyzés? | Értékelés: 0)
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Nyitra megyében szerezte a legtöbb képviselõt az MKP - 13-at |
|
 |
|
 |
|
A Komáromi Járásban mind a nyolc, a Vágsellyei Járásban négyből 3, míg a Párkányi körzetben szintén mind a 3 képviselői széket megszerezte az MKP. A Nyitra megyei elöljárói tisztségért folyó küzdelemben a magyar jelölt, Biro Ágnes több mint 32 ezer szavazattal a második helyen végezett. A pártharc már az első fordulóban eldőlt, mert az első helyen végző jelöltnek sikerült megszereznie a győzelemhez szükséges többséget. Így a megye elnöke Milan Belica lett.
|
|
|
|
|
Írta: beikk Dátum: 2009. November 15. Sunday, 13:28 (51 olvasás)
(Tovább... | 3008 betű van még | Megjegyzés? | Értékelés: 0)
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Megyei választások 2009 - az MKP Nyitra megyei jelöltjei |
|
 |
|
 |
|
Megyei elnökjelölt Biró Ágnes (MKP) 1957-ben Pozsonyban születtem, vágsellyei lakos, két gyermek édesanyja vagyok. Középiskola tanulmányaimat a pozsonyi Művészeti Középiskolán végeztem, majd a Pozsonyi Komenský Egyetem Pedagógia Karán szlovák-képzőművészet szakon szereztem oklevelet. Szakmai pályafutásom a Vágsellyei Képzőművészeti Alapiskolában kezdtem, majd 1991-ben a Galántai Járási Pedagógiai Központ metodikusa, 1992-től pedig a Galántai Tanügyi Hivatal igazgatási osztályának szakelőadója lettem. 1995 és 1999 között vállalkozásba kezdtem, majd 1999-től Vágsellyei Járási Hivatal iskolaügyi szakosztályának osztályvezetőjévé, később főosztályvezetőjévé, 2002-től a Vágsellyei Járási Hivatal megbízott elöljárójává, 2003-tól pedig annak elöljárójává lettem kinevezve. 2004-ben kineveztek a kulturális minisztérium államtitkárává. 2006-tól az MKP parlamenti képviselője, 2007-től az MKP kulturális alelnöke vagyok.
|
|
|
|
|
Írta: beikk Dátum: 2009. October 23. Friday, 14:15 (36 olvasás)
(Tovább... | 28185 betű van még | Megjegyzés? | Értékelés: 0)
|
|
 |
|
 |
|
|  |
 |
|
 |
|
Látogatók |
|
 |
|
 |
|
Jelenleg 3 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas minket.
Névtelen látogató vagy. Ingyenesen regisztrálhatsz itt!
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Névnap |
|
 |
|
 |
|
Ma 2010. 3. 10, szerda, Ildikó napja van. Holnap Szilárd napja lesz.
|
|
 |
|
 |
|
|